2017. november 20., hétfő

Bächer Iván: Faluképek

1. Ablak van

Sok minden nincsen falun. Sok minden viszont van.

Múltkorában például, összedőlt épületünket renoválván hirtelen nagy szükség támadt egy ablakra. Egy egyszerű, régi ablakra, kétszárnyú, fölül külön is nyitható, dupla parasztablakra, tokkal. Ilyent már úgy száz éve nemigen gyártanak, úgy kell tehát szerezni.

Elsétáltam a kocsmába és megálltam a pultnál.

Heten ültek odabenn éppen. Mindenki külön asztalnál. Kivártam, amíg egy kis csönd támad, és belekérdeztem a légtérbe: "Nincsen valakinek egy fölös ablaka véletlenül?" Hosszas csönd után az egyik vendég megvakarta fejét: "Nekem talán van egy. Vagy kettő is." A másik a szájához emelte a poharát, de mielőtt kortyolt volna odadörmögött: "Megnézem majd. Mintha a pincében lenne ablak." "Majd körülnézek" – szólt a harmadik. "Azt hiszem én sem tüzeltem el, amit az anyós házából kiszedtem." csatlakozott a következő. Nem nyújtom tovább: mind a hét vendégnek volt ablaka. Azon túl, ami a házába beépítve volt.

Próbálnám a Lipóciában kérdeni a kocsmában ugyanezt.

Ezért jó falun.

Mert sok minden nincs ugyan, de például ablak van bőven.

Végül egyébként nem kellett kérnem senkitől.

Találtam a pincében minálunk is egyet.

2. Deviáns állatok

Minden érdekes, az állat is.

Igaz, hogy nem nagyon. A legtöbb állat egyforma. Két tyúk, mint két tojás. A liba is csak a sorában masíroz. A disznó is társára hajaz jobbadán.

Egyik állat, mint a másik.

Kivéve, amelyik nem.

Ezek a deviáns állatok. Azokat nagyon szeretem. Megfigyeltem már jó néhány ilyet.

Ismertem például egy tyúkot, sőt kettőt is, amely társaival ellentétben, soha nem csapatban, nyájban mozgott, hanem mindig csak maga. Az egyik ilyen tyúk – á la Petőfi – a konyhába szokott be. Belökte az ajtót, körbesétált, belezabált a macskatálba, nézte a tévét kicsinyt. A másik öntörvényű baromfi viszont szomszédolni járt. Átpattant a kerítésen és portyára indult egyedül.

Karcsi barátomnak aztán volt egy nyula, amelyik az utcára rándult korzózni rendszeresen.

De láttam libát, amely a disznók közé járt be kosztolni.

Egy macska pedig nem szobában, sutban, ölben, hanem kizárólag a kútkáván aludt. És nem esett bele sokáig.

Szeretem a deviáns állatokat. Akik mások, mint a többiek, önállóak, rögzött szokásokra nem adnak. Szeretem őket. De csak messziről. Arra már vigyázok, hogy szeretetem túlságosan ne mélyüljön el. Akkor ugyanis fölös fájdalmakat szereznék csak magamnak. A deviáns állat ugyanis sebesen kopik.

A szomszédoló tyúkot széttépte a szomszéd kutyája, a nyulat egy autó csapta el, a macska már rég odalenn van, az ólba járó ludat pedig a sok disznó győzte – egy tollpihe nem sok, annyi sem maradt belőle.

A többi normális, a föl sose lázadó, a ketrecben a többi közt megadón kucorgó, a sorban büszkén totyogó, az ölben alázatosan doromboló, az bezzeg mind vígan él.

3. Disznófialás

Falusi korszakom idején disznófialásnál is asszisztálhattam az egyik este.

Jó hideg volt éppen, alaposan neki kellett készülni az eseménynek, az ilyenkor elmaradhatatlan takarításon, meszelésen túl be kellett rongyokkal bugyolálni az ólat, áramot vezetni bele, infraégőt szerezni.

De aztán eljött a nagy nap, pontosabban este, szerencsére résen volt a gazda, és éppen én is, szakképzetlen és hasznavehetetlen segéderőként ott toporogtam a palánknál. Bemenni nem mertem volna, a disznó veszélyes üzem, épp akkoriban történt baleset a faluban, egy jószág nem csupán fellökte, hanem megtiporta és csúnyán össze is harapta saját neki kenyérhajat adó gazdasszonyát, aki heteket töltött kórházban aztán. Ráadásul a disznót agyon se lehetett verni rendesen, mert kismalacai voltak, szoptatott, nyilván evvel is függött össze nekivadulása, bár itt falun nem szokás túlságosan mélyen a malaclélekben búvárkodni.

Indult a szülés tehát, ami abból állt, hogy a hatalmas kismama oldalára dűlt, nyögött, szuszogott és szépen, meg-megpihenve egymás után kiadott Karcsi kezébe majd tucatnyi csupasz, vöröses, vaksi malacfiókát. Már az elsőnél Karcsi elszalajtott egy harapófogóért, amivel minden friss szülöttnek egy ügyes mozdulattal lecsípte a farkasfogát, vagy milyét.

Nem irigyeltem a kismalacokat. nem elég baj nekik, hogy világra jönnek, erre a világra, ráadásul rögtön a legkellemetlenebb stációk egyikével, a fogorvossal kezdik.

Persze akadt szerencsés is, aki megúszta a dolgot: Karcsi ugyanis minden újszülöttet a markába vett és gondosan mérlegelt. Amelyik csenevésznek, életképtelennek, vagy ahogy Karcsi mondja élhetetlennek találtatott az egyetlen határozott mozdulattal lett szelektálva a magyar Tajgetosz, a trágyadomb csúcsára föl.

4. Haló szólás

Az egyik délután szomszédunkkal, Lizi nénivel beszéltük a falusi eseményeket. Szóba került egyebek között egy peches asszony – melyik nem az? –, aki nagy nehezen megszabadult italos és verekedős emberétől, hogy aztán hozzámenjen egy másikhoz, aki roppant derék ember, mindösszesen két hibája van, hogy ugyanis iszik és verekszik.

Lizi néni az esetet ekként summázta:

– Szilvát cserélt Schwetschére, kisszívem.

Vallással, kultúrával, renddel, nyelvvel együtt ez a mondás is kivész a faluból nemsokára.

5. Olvasmány falun

Nem mindegy, hogy mit hol olvas az ember.

Hazatér például, hétfő este falusi házába a városi ember, mondjuk, hazatér szomszédolásból, hólapátolásból, fahordásból, stószolásból, disznófialásból, az egységben tett rövid látogatásból az ilyen ember, és mire hazatér rárakódik, ránehezedik szívére e falusi világ, e szegénységből, szomorúságból, kilátástalan küzdésből, betegségből, bajból, italozásból, danolásból, duhajkodásból és halálból öszszegyúrt magyar világ, fáradtan leül egy székre és szórakozottan kivesz a hétvégén odaföntről lehozott újsághalomból egy tarka képeslapot, és szórakozottan kezdi forgatni azt. Látja, hogy 450 forint egy számnak az ára és száz híres szexi pasi képe van belefűzve, és aztán olvasssa az ember ebben a lapban, amint a riporter megkérdi a címlaplánytól, hogy mi volt a legfurcsább duma, amellyel fel akarták szedni, mire a mexikói nádszál azt feleli, hogy egy fiú megkérdezte tőle, melyik a kedvenc verse, viszont ez a tréfás Elsa Dolce Gabbana farmert és Calvin Klein-felsőt hord, ha nem dolgozik, és az is kiderül aztán a lapból, hogy a Valentin-nap immár teljesen és visszavonhatatlanul bevonult a hazai folklórba, ami különösen faluhelyen örömteli hír, mindenesetre ezzel kapcsolatosan rögtön ajándék tippekkel is szolgál a lap, például ilyenekkel:

Lepd meg kedvesedet azzal, hogy fürdőszobájában kétszemélyessé alakíttatod a zuhanyozót. Akkor aztán egyszerre zuhanyozhattok, és nem kell egyikőtöknek sem beteget jelentenie az irodában heveny tüdőgyulladás miatt.

Vagy:

Vonulj be egy fehérnemű-szaküzletbe, és válassz magadnak szuperszexi bugyit-melltartót – valami vad és meglepő cuccot, amelynek már a látványába is beleizzad. Aztán csomagold be az egészet egy jól ismert férfiruházati cég, például a Hugo Boss ingdobozába.

Továbbá:

Jó ötlet, ha egy kosárban összegyűjtögetsz szexi kiegészítőket, például fincsi – lenyalnivaló – csokiszirupot, amellyel kifesthetitek egymást. Tégy mellé maszszázsolajat is, borsmentás lábbalzsamot, pántos bugyit, miegymást. Csomagold be az egészet, kösd össze nagy masnival, és hétfőn este, rögtön a focimeccs után nyomd a kezébe.

Döbbenetes egy ilyen újság.

Döbbenetes alighanem mindig. De egy lelkes lények között, kutyák, macskák, disznók és emberek között eltöltött napnak estéjén olvasgatva különösen az.

Egyébiránt itt falun még egy focimeccs is bajosan lehetne reális való: a fiatalok elköltöztek, az öregebbeknek fáj a lába, fáj a háta, fáj már mindene, ráadásul a pályát is teljesen összeszarták a kecskék.

Bächer Iván
Népszabadság, 1999. április 10.






Anikó Balaban megosztotta Bächer Ivánnak szeretettelbejegyzését.