2017. szeptember 8., péntek

Magam magamnak

Végül is elég kell hogy legyek magamnak. Megszülettem, ebben a burokban élek, a legjobb társaságban, mégsem vagyok elég jó magamnak. Meryl Streep él bennem és egy Robert Redford, meg egy Steinbeck és Leonardo da Vinci, Ingrid Bergman és Liv Ullmann is. De régen nem hallottam Liv Ullmannról, mi lehet vele, rajtam kívül, mármint bennem kívül él-e még? Lynn Ullmannról hangyányival többet tudok, ő ír és szintén bennem él. Pedig egyedül is sok vagyok magamnak, de legalábbis pont elég. Mivégre ez a nagy tülekedés, pl. Federer háta mögé bújás, aki bennem teniszezik és már mióta, egyszerűen nem akar kiöregedni. De Enyedi Ildikó, az Oscar-várományos rendező bennem mesél ikszedszerre a filmről, amely egykor benne-bennünk  megfogant, az élete lett, mostanra felcseperedett, megizmosodott, önálló életet él. Bőven elég lehetnék magamnak Munkácsi és Van Gogh nélkül is, vannak bennem, burjánzanak színek, hangulatok, tájképekre, csendéletekre is futná, portréról nem is beszélve. Magam vagyok mindennapi ajándéka magamnak, ez a nyolcvan kilót remélem alulról suroló, a hatvan évet már egy ideje megugró, állandó meglepetés, örökös kérdés és felkiáltás: mikor leszek végre elég magam magamnak?!