(Itt állok június elején, amikor az elmúlt napok jeles dátumokkal voltak tele, s hagytam őket kommentár nélkül, észrevétlenül, visszavonhatatlanul elmúlni, miközben mélységesen szégyellem magam.
Visszatekerve az idő kerekét május kilencedikéhez, ahol is mintegy véletlenül leltem rá Sanyi öcsém üzenetére. Azt írja, hogy május kilencedikén kisebbik lányáról, Rhaya Alexandra-ról, akit egyszerűen Lexinek becézünk, is megemlékezhettem volna, nemcsak a mára elfeledett, régen még hivatalosnak tartott Győzelem napjáról. Igazad van, de mennyire igazad van drága Sanyim. Ha az ember egyszer már beengedte a személyes vonalat egy ilyen, közszemlére kitett blogba, akkor próbáljon meg körültekintőnek lenni és lehetőség szerint senkit se hagyjon ki a legközelebbi családtagok, barátok közül.
Lexiről akkorból vannak személyes emlékeim, amikor még nagyon kicsi volt, a mostani három évestől jóval kisebb, talán alig éppen egy éves lehetett, amikor egész családostul járt itt életében először Budapesten. Jobbára karon ülő, kezdő és még bizonytalanul járó volt, aki ha talajt érzett a lába alatt, akkor szinte azonnal fel-fel, anyja karjába kívánkozott. Apja hiába hívta, szólongatta magához, vonta ölébe, Lexinek inkább anyja ölelése, testmelege kellett. Ahogy múltak az évek, úgy bővültek egyre a fényképekkel illusztrált események, utak, kirándulások Lexivel. Távolból lehettünk követői növekedésének, változásának. Eszter lányom idén áprilisban élhette meg Lexit hosszú idő után személyesen, amikor egy hetet töltött el velük otthonukban, kint Foster City-ben, San Francisco alatt. Lexi három éves lett hát május kilencedikén - egészséget, jókedvet, minden szépet és jót kívánok neki immáron egy hónappal később. Talán megbocsátja a késedelmet, ha még bocsánatot is kérek tőle. Őszintén remélem.
Anyám, Xenia és családja történetét elbeszélő drága és egyben egyetlen anyám június negyedikén múlt hetvenhat éves. Mikor hajnalok hajnalán felköszöntöttem telefonon, ügyelve azért arra, hogy ne én legyek, aki álmából előszörre felriasztja, megkérdeztem tőle, hogyan érzi magát ezen a számára oly nevezetes napon, erre azt válaszolta, hogy
- édes lányom, egy újabb évvel közelebb a végéhez.
Ez jutott legelőször az eszébe. Meg az, hogy ne fájjon a lába, ne okozzon a járás akkora nehézséget. És tudjon még vezetni. Mert anyám addig akar élni, amíg tudja ügyeit intézni és önállóan tudja kicsi kocsiját vezetni, ami által szabadnak érzi magát. És addig akar élni, ameddig nem jelent terhet senki számára a családban. Egyszerű és egyre nehezebben teljesíthető kívánságok egy út közelgő vége felé.
Születésnapját együtt töltöttük Tahiban, ahol nem is aznapra, hanem a másnapi Nagy családi ebédre készültünk elő: birkapörkölt főtt krumplival, rántott csirkemell, csirkeszárny krumlplipürével, mindehhez ecetes uborka saláta. A süteményt Kati húgom betege sütötte meg diós tortaként, amelynek különlegességét a benne megbúvó sárgabarack íz jelentette. Választékbővítésként cukrászdából túrós-narancs és epres-banános torta is érkezett.
Még a javában közös munka közben péntek este kérdeztem meg anyámat, milyen sütit szeretne tőlem ajándékba kapni.
- Kelt tésztát készíts, ha nem jelent ez neked különösebben nagy gondot, valami keltre vágyom.
Szeme előtt készült, orra érzékelte készültét és első harapása nyomán mondta:
- Ha nem látom, nem hiszem el, hogy a bukta, a tekercs így készül és ilyen finom is lehet!
Ez volt a szülinapi ajándékom neki és a My fair lady zenéje CD-én, melyről tudom, hogy az egyik nagy kedvence.
Június hetedikén Annele, apám anyukája lett volna százhat éves, ha megéri ezt a napot.
Huszonhárom éve halott. A Tiborral üdülni voltunk akkoriban. Üres, csöndes lakásba tértünk haza. Akkor tudtuk meg, hogy nagymamámat nem sokkal annak előtte kórházba kellett szállítani, ahol pár napra rá szabályosan és szó szerint szakadt meg a szíve. Nagyi nem egyértelműen pozitív személyiség volt a családban, de mégis ő volt a nagyi, akit kihagyni a történetből, megkerülni semmiképpen sem ildomos és nem is lehet. Nemcsak a születésnapjukon, az eltávozottakról vagy jót, vagy semmit. Maradjunk is ennyiben. A többit pedig érlelem, összeszedegetem, cizellálom és egyszer majd valamikor, valahol közre adom.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése