Hétfő van és tizenharmadika, ami az oroszoknál, ukránoknál az ún. peches nap, éppen az a nap, amelytől mindig tartani kell. Ezen a napon gyülekezik össze a kifejezetten nem óhajtott, előre nem látott sok-sok "szerencsétlenség". Még takarózhatunk is vele, hiszen mi magunk nem tehetünk róla, egyedül a tizenharmadikára eső hétfőnek a hibája, ami velünk történik. Ennek tudhatom be én is, hogy a csípőoperációmnak még mindig nincs pontos dátuma. Pedig épp elég erőt vettem magamon, mikor egyre rosszabbodó, nehezülő járásom végett, válaszát meg sem várva hívtam föl az illetékes doktornőt. Tizenharmadikán, hétfőn mindössze annyit tudott mondani, hogy még nincs időpont. Slussz, passz, ennyi. A peches eseteket eleve hordozó hétfői tizenharmadikának tudjam-e be a lelombozó választ? Vagy gondoljak inkább arra, hogy várakozóknak milyen hosszú sora lehet, meg az erősen behatárolt pénzügyi keretek mennyire kínosan szabhatják ki az ember helyét az egészségügyi rendszer ezen szeletében.
De ezen a hétfőn, mely tizenharmadikára esett, akár visszagondolhatnék az épphogy elmúlt hétvégére, amelyet szinte megszakítás nélkül a Vígszínházban töltöttem. Szombaton a Nyílt nap alkalmával VígTour-ral és életem jelenlegi párjával, Tiborral - Várnai Péter Főtitkár vezetésével - jártuk be a Színház három emeletének az átlagember szeme elől elrejtett szegleteit: Fodrász-szoba, Kelléktár, Színész öltözők, Zsínórpadlás, Igazgató szobája, Titkárság, és a többi. A túlméretezett érdeklődés miatt maradtunk le a Házi Színpadon zajló Kalocsa című vadonatúj darab próbájáról. A Nagyszínpadon viszont láthattuk a műszaki lehetőségek - fények, emelések, süllyesztések, forgások, háttérképek, megvilágítások, és a többi -bemutatóját Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatónőjének előadásában, aki egyaránt tett tanúbizonyságot Színházának szeretetéről, tárgyi ismereteinek széles tárházáról és humorérzékéről, mely így együtt alkotott utolérhetetlen egyveleget és nyújtott maradandó élményt. Ugyanitt a Nagyszínpadon hallgattunk bele Presser Gábor - Varró Dániel közösen készülő musical-jének, a Túl a Maszathegyen dalaiba. A zseniális, humoros szövegek mellé méltó zenék kerültek, melyek kiemelték a humort, rímet, mondani valót. A pár órás Víg-program végén a Színház művészeinek saját készítési sütijeiből kóstolhattunk, miközben az Odry Árpád Színészotthont támogattuk. Pap Vera anyósa által készített rétesek isteniek voltak, Börcsök Enikő túrós batyui is, a többiek műveiről - kapacitásom hiányában - nem tudok nyilatkozni. Szemet gyönyörködtető, szellemet foglalkoztató, kezet megmozgató, gyomrot megtöltő pillanatokat töltöttünk a Vígben, ahol az épület, az intézmény és azt működtető művészek emberközelbe kerültek. Magaménak is érzem.
Vasárnap este meghívott egy kedves barátnőm a Magyar Dal Napja alkalmából a Vígbe. Az este nyolckor kezdődött műsorban három órán át szólt a magyar dal musical-ek, népdalok, műdalok, sanzonok, rock-számok formájában. A zene sokszínűsége, az előadóművészek tehetsége, rangja emelte ezt az estet maradandó élménnyé. Itt hallottam és láttam színpadon először Szirtes Edina Mókust, a Quimby-t, Dés Lászlót, Mester Tamást, gyönyörködtem Falusi Mariann hangjában, ámultam Igó Éva, Eszenyi Enikő, Harkányi Endre és Fesztbaum Béla művészek - hogy csak egyeseket emeljek ki a hosszú sorból - pár perces dalban eljátszott szerepjátszásukon. Presser Gábor hűséges társként kísérte a művészek egy részét, ugyanő zárta az estet a nagy baráttal, Zoránnal, akinek a két dala után a közönség követelte ki magának a harmadikat. Végig úgy éreztem, tudván tudva, hogy az idő véges, kevés-kevés, bár tartana még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése