2010. október 25., hétfő

Xenia helyzetkezelése

- És az anyukád az ellen a bánásmód ellen, amit az apukádtól kapott, hogyan tudott védekezni és ha nem is védekezni, akkor válaszolni?
Örményül mi nem értettük meg, hogy mit beszél.
- Vitatkoztak? Kiabáltak egymással?
Soha, sosem, egyáltalán nem.
- Amikor apukád durva volt, akkor hogyan viselkedett anyukád, mit csinált?
Elmondta neki azt, amit el akart neki mondani, örményül válaszolt apánknak, úgyhogy mi egyáltalán nem tudtuk, miről van szó.
- Az hogy lehet, hogy ti nem értettétek az ő örmény beszédüket?
Mert ők az irodalmi örményt beszélték, mi meg csak az egyszerű örmény konyhanyelvet ismertük.
- A kettejük közötti feszültséget azért lehetett érezni?
Nem. Az anyám az olyan nyugodt és boldog asszony volt a két gyerekével, hogy magasról nem érdekelte, hogy az én apám milyen hülyeségeket beszél össze-vissza.
- Apukád mások előtt is ugyanígy viselkedett, amikor például barátok vagy szomszédok jöttek hozzátok?
Nem, akkor normális ember volt.
- Fontos volt neki, hogy a többiek mit gondolnak róla, a családjáról?
Fontos volt, de csak a szomszédok előtt tudta palástolni, a többiek, akik nem a szomszédaink voltak, úgyis tudták, hogy milyen hülyeségeket beszél, meg egyáltalán hogyan beszél az anyámmal, mit csinál.
- Olyan, hogy házastársi boldogság anyád és apád között nem létezett.
Nem volt.
- Másoknál, magad körül láttál boldog, példamutató házasságot?
Meséltem neked, hogy a Ranus Andriaszovna nevezetű biológia tanárnőm avval a türkmén férjével olyan boldog volt, hogy olyan kevés van a világban. Gyerekük nem volt egy szem sem.
- Másokat láttál-e még boldog házasságban élni?
Nagyon sok boldog ember volt körülöttem. Apám egy különleges ember volt, akinek egy óriási kisebbrendűségi érzése volt az anyámmal szemben, és ebből adódott az agresszivitása.
- Azt nem lehetett volna elvárni, hogy az apád elfogadja, elismerje ezt a közöttük lévő szellemi különbséget, és evvel együtt éljen.
Nem, nem. Ő egy örmény paraszt ember volt, aki nem volt igazán tanult ember, ezzel a szituációval ő nem tudott mit kezdeni.
- Akkor az természetes lehetett, hogy így viselkedik.
Persze.
- Az lett volna furcsa, hogyha másképpen csinálja.
Így van.
- Apád viselkedéséből rád semmi sem ragadt, de vajon örökölt-e valamit belőle Kolja?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése