2011. december 7., szerda

Napi Győző szerint A Fiala

Napokkal ezelőtt ígértem, hogy helyet adok az Araratban Napi Győző Fiala legutolsó regényéről szóló értekezésének - engedélyét ehelyütt köszönöm meg -, amely egy valódi szellemi bravúr, ahogy pingpong labdaként cikázva igyekszik a regény és Fiala napi rádióműsora között pattogni, gondolatilag, érzelmileg magát megosztani. Nem akarom prejudikálni, hányan olvassák majd végig Győző írását, mely hosszú, helyenként bonyolult, maga alkotta kifejezésekkel tarkított, ám vitathatatlanul mély, magával ragadó, indulatos, sok rétegű. Fialát nem kedvelőknek, nem ismerőknek a mélység, alaposság, részletesség talán idegen, érthetetlen és furcsa. Én mégis - Fiala-fanként - melegen ajánlom egy forró tea, kis szendvics odakészítését, elmélyült majszolását, míg  olvassuk - nem átfutjuk -, hanem érteni kívánó aggyal, szemmel olvassuk el Napi Győző kitűnő dolgozatát egy könyvről, egy rádióműsorról, egy emberről, aki mindkettő mögött áll, az életről, buktatókról, tépelődésekről, különféle gondolatokról, vegyes érzésekről, kérdésekről, melyek sosem fogynak el, mely írásnak az apropóját egy ember, regénye, rádióműsora, a műsorvezető-író nagyon nem szokványos lénye szolgáltatta. Méltán.

Nemzeti nyalókaszelep
(Nyers párhuzamos Kuss! - Keljfeljancsi reflexió)
Elolvastam Fiala harmadik könyvét (Fiala János Kuss! nemzeti […] nyalóka, Alexandra, 2011). Azóta is folyamatosan emésztem. A következőkben leírt reflexiók talán még emésztetlennek, kuszának tűnnek, de éppen így tükrözik megfelelően a Kuss! hatását bennem. Talán még lesz folytatás.
A szerző vajúdását a szöveggel folyamatosan figyelemmel kísértem a Keljfeljancsi című egyedi rádióműsorban, amit ha tehetem, mindig hallgatok. A könyv a klasszikus értelemben nem irodalmi alkotás. Írója ugyanezen értelemben nem író. Ezt Ő is tudja és mondja is. Ő magát riporternek nevezi. Én mostanában magamban Sztalkernek hívnom.
De mi is ma az író? Miért is van ma az írás? Az írás feltétlenül pénzkereső foglalkozás-e? Vagy inkább esetleg létezésmód? Esetleg szer az életpraxis, a gondolatok mulandósága ellen? Rögzítés? Megörökítés? Vagy egyúttal valamiféle teremtés? Ma a gyorsuló képiség és az egyidejű jelenlét digitális világban egyre kevésbé tudom a választ.
Amiben biztos vagyok az, hogy az írás a gondolatok bármilyen fizikai módon történő szavakba, nyelvi egységekbe foglalása, rögzítése, lehetőséget teremtve másoknak az elolvasással történő, mindig új életre keltésre. Szerencsés esetben a szó az Igévé is válik.
Fiala könyve, olyan írott mű, ami valamiféle Útikönyv a szerző által bejárt szellemi köztérben való eligazodáshoz. Az Úthoz magunktól magunkig.
A Kuss! bemutatja, hogy az élet az elkülönülés kiteljesedése. A folyamat a születés előtti totális együttlététől a halál végső magányáig tart. Makacsul együtt lenni vágyunk. A boldogságot valamiért különféle társakkal keressük. De mégis csak akkor adatik meg pillanatokra, ha megtanuljuk szeretni az egyedüllétet.
Fiala kísérletei valamiféle közösség keresésről szólnak. A közösségtől reméli biztonságot. Nem a biztonságért önmagáért, hanem - nem találok jobb kifejezést - a szeretet melegéért küszködik. Ez az igény folyamatosan termeli a hiányérzetet és a tartalék képzés kényszerét. Mert a hiányfélelem egyszerre felhalmozás és megosztani vágyás. Ma már tudom, hogy az egyéni anyagi bizonytalanság természetes. A mindennapi tudat mégis ösztönösen kerülni próbálja. Pedig használnia kellene. A külső igényeknek megfelelni vágyás már csak következmény. A belső lényeg meg nem találásának következménye.
Hogy a Hiány engem már nem különösebben stresszel, azt a Keljfeljancsinak, Fialának is köszönhetem. Annak, hogy ha nem is mindig hangosan, de én is ki tudom mondani, hogy Kuss! Ami, csak elsőre tűnik agresszív kijelentésnek, valójában azonban a saját értékrend alapján dönteni tudás őszinte alapszava. Eszköz a lényeg és lényegtelen elválasztása képességének gyakorlására. És szólásszabadság élvezet is egyben.
Mit is jelent az őszinteség, ami a Kuss! leglényegesebb sajátossága? Az őszinteség kultúrafüggő, és mint ilyen, változó, történelmi fogalom. A könyvben bemutatott önmagunkkal szembeni végletes őszinteség felvállalása számomra is vállalható, egyetemes és örök erény.
A nyolcadik parancsolat, így szól: „Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!” A tiszta beszéd, mint az emberek közti kapcsolatok legfőbb eszköze, nagyon fontos. Nem élhetünk vissza vele és tudatosan nem használhatjuk mások kárára. De a szóval elkövethető legnagyobb bűn, mégis a nem igaz beszéd. Hiszen az igaz szó Istentől szabott kötelesség is. Bárki, bármi legyen is számunkra az Isten.
Mire felnövünk, megtanuljuk, hogy kendőzetlen igazmondás mennyire veszélyes. Elvárás például az, hogy az önkielégítést lehet csinálni, de beszélni róla nem lehet, főleg egy „felnőtt” férfinak. Pedig az látvány szex háttérrel természetes férfiúi feszültségcsökkentés. Olyan napi gyakorlat, amit nem megcélzottan, de szükségszerűen szül a mai változó és konfliktusterhes nő-férfi viszony.
A szerző egyszer azt mondta, „Csak azért nem kefélünk, hogy keféljünk.” Ez a mondata a célhoz kötöttség fontosságának hangsúlyozása. Naponta igazolódik, hogy a cselekvést magyarázhatja a cél, de sohasem szentesíti. A történések, cselekedetek megértése alapvető. A Kuss! Fiala életmotivációinak kendőzetlen leírása.
Fiala szereti a mindenértelmű bolhapiacokat. Én is szeretem, a bolhapiac nekem a vásárlóerő korlátlanság megélt élményét jelenti. Ahol a másoktól eltérő, marginális igény ritkaságát, árelőny jutalmazza. Ahol minden felkínált dolog elérhető. Ahol a hedonizmus „értékarányos” és nem bűn.
Másoktól különböző ínyencként, nem könnyű élő lelkiismeretnek lenni! A megfelelési vágy és a szeretnivalóság iránti igény a szellemi fogyasztásban is a tömegopportunizmus felé lök. De Fiala nem hagyja magát. Vállalja és használja a saját mércét! (A tévedés kockázatával!) És még mindig őszintén tud felháborodni, hogy ezzel törvényszerűen kisebbségben marad. Ezért szeretem!
Engem nem érdekelnek a sértett példaképek, sokkal jobban Fiala saját fejlődéstörténete. Ami, szerintem, a könyv valódi tárgya. Bár sokan főleg a példaképrombolást, bálványdöntögetést keresik benne. Lapról-lapra valami sajátos öngyónásnak lehetünk tanúi. Ahol a gyónó és gyóntató is maga a szerző. A többiek, akárkik is, csak mellékszereplők. A folyamatosan kerülgetett bálvány azonban, nem másokban testesül meg. Az nem más, mint saját potenciális nagyságunk kibontásának lehetősége.
Az egyszerűség a nagyság egyik kifejeződése. Az ember ötven felett rájön, hogy életét a lényeg köré kell minimalizálni. Fiala kétszer kettes cellában képzeli a minimalizált életet. Ő az anyagiakat jobban minimalizálná, mint a kapcsolatokat. Én is mindenben az egyszerűsítésre törekszem, meg arra, hogy többet tegyek az asztalra, mint amennyit elveszek.
Fiala az apában idealizált orvosszerep bűvöletében mondta egyszer, hogy „Az én hippokratészi eskümbe nem fér bele, hogy Jobbikosokat nem gyógyítok.” Az enyémbe se, ezért is hallgatom szívesen. A Kuss! bemutatja, hogy ezt is minden tevékenységében, mindig komolyan gondolja.
Hiába löki a kiirthatatlan megfelelési vágy és a szeretnivalóság iránti igény a konformizmus felé, Fiala nem hagyta és nem hagyja magát elcsábítani. A Keljfeljancsiban szereplő politikusok többször mondták, hogy „A politikus nem értelmiségi.” A mondat tartalmát értem. Mégis felháborít. És én ki is mondom! Az én értelmezésemben, aki egyszer értelmiségi lett, az ebből nem tud személyiségromlás nélkül kilépni. A dolog arra hasonlít, hogy aki hivatásos pap lett, az már nem lehetne hívő. Már csak az Egyházé lenne?! Nincs olyan intézmény, a politika sem az, ami felszámolná az igazsághoz való viszony fontosságát. Az ülésponttal változtatott álláspont egyszerűem bűn. Olyan bűn, amit az emberi gyarlóságból kovácsol az érdek.
A „humánpolitikai” jelző Fialánál az örök emberi értékek szerényen megfogalmazott képviselete. Nála, akinek a szerénység, nem a legjellemzőbb tulajdonsága, ez tudatos választás. A tartalom fontosabb, mint a hangzatos elnevezés. A Kuss!-ból az is megérthető, hogy a belső mérték egybeesése „Emberi Mértékkel” olyan gyermeki(?) adottság, ami egyszerre áldás és átok. Az emberek nem szeretik az érdekük elleni igazságot. És üldözik az azt kimondó Látókat. Fiala tudja ezt. Saját kárán tanulta meg. Így még értékesebb, amit naponta tesz. Egyszer azt mondta, „A politikai pártok visszaélnek az emberi gyarlósággal. De az emberi gyarlóság nem a politikai pártok miatt van.” És Ő tényleg következetesen harcol a gyarlóság ellen. A személyes pechje, aminek tudatában van, hogy a megnevezett gyarlóságot sok mindenki azonosítja magában. Sok példakép, intézmény, párt, miegyéb veszi magára. Sok olyan is akire Fiala nem is gondolt. A könyv arról is szól, hogy az igazsággal megbántottak gyakran nagyon veszélyesek. És a bosszújuk elkerülhetetlen.
Fontos vonatkozása a Kuss!-nak, a szerző küzdelme a kudarckerüléssel, ami a személyes cselekvés legnagyobb, belső gátja. Amit a pszichoanalízis sem tud önmagában kezelni. Személyes akaraterő is kell hozzá. Azt, hogy a kudarc éppen olyan eredmény, mint a siker, nem könnyű megtanulni. És ha megtanultuk is, ennek tudatában cselekedni, ha lehet, még nehezebb.
Fiala fél, de nem gyáva. Azt mondta egyik reggel, hogy „Aki nem tétlen, annak mindig korai a vég, a Halál.”. Mert valamiben a tudatosan létező Ember mindig benne van. Valami mindig hajtja, ha más nem a létezése kiváltotta ellenerő. Nem csoda azonban az sem, ha olykor „üresség érzése van”. Olyankor nem marad más, mint feltölteni magát magával. Anyag van bőven.
Felismerhető, hogy a biztonságkeresés napjainkban a hétköznapi élet talán legfontosabb mozgatórugója. Aki ettől a kényszertől meg akar szabadulni, a megnyerhető szabadsággal az anyagi bizonytalanságot is megkapja. Fiala képes magát, miután mindenét elvesztette, hajléktalannak látni, de arra nem képes, hogy az ettől való félelmében befogja a száját. Magam is szabadulni próbálok a mindennapok béklyóitól. Én is alkotni szeretnék, és abból megélni. Ebben segít az a tudat, hogy reggelenként szól a Keljfeljancsi és a Kuss! elolvasása is.
Én nem régen lettem ötvenöt. Nem keserít el, inkább lelkesít, hogy tudom, ahogy Fiala is, hogy „nem ez a Kuss! lesz a végső!” És tudom, még sok kuss kell ahhoz, hogy a dolgok azok legyenek amik és annak megfelelően nevezzük és értékeljük őket. Amíg Fiala ezt szolgálja, fogom hallgatni/”szeretni”, ha ez nem is mindig könnyű!
Napi Győző

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése