amely nem másról szól, mint István lemezboltjáról, A LEMEZBOLTról.
Az Araratban eddig már kétszer írtam Istvánról, az ő heroikus küzdelméről a túlélésért egy picinyke lemezboltot vezetve a város majdnem szívében. Tettem mindezt saját indíttatásra, Istvánhoz fűződő szimpátiából, barátságból, szeretetből, féltésből. Személyére koncentráltam inkább, mint a lemezes, CD-és, DVD-és közegre, amely mellesleg körülveszi és a sajátja. Az alábbi, mélyebb húrokat megpendítő, a nem is olyan régmúltat kicsit testközelbe hozó írás csak gazdagít, árnyal azon a képen, amit Istvánról az Ararat közönségében eddig talán sikerült kialakítanom. A cikk láttatni engedi portékáit, valamint bekukkantást nyerhetsz boltjába, elkaphat az a bizonyoa retro feeling, amely egy letűnt világot tart e talpalatnyi földön ébren, ám ahhoz, hogy meg is ismerd Istvánt, beszélgethess vele, halljad véleményét zenékről, könyvekről, világról, oda kell menni, nem kell sajnálni rá az időt, mert az ott majd valahogy valóban lelassul, gyakran meg is áll.
"Újlipótvárosban sétálgatva számtalan érdekes üzletbe botlasz, de az egyik kedvencem a Hollán Ernőben található Média Pont Lemezbolt.
Főleg, mert látszólag annyira nincs létjogosultsága 2012-ben, hogy sokkal inkább tűnik kulturális bunkernek, mint valódi boltnak. Látszólag.
De mielőtt belekezdünk, ugorjunk vissza húsz évet az időben. A szüleimmel minden évben valamelyik nyugat-európai országba utaztunk az akkor sem túl menő Skoda 105S-ünkkel. Az S jelentette a belépő szintet, amihez képest a L luxusa leginkább a letekerhető hátsó ablakot jelentette. Nem hogy elektromos, vagy ilyesmi, hanem hogy egyáltalán.
Az S-ben ilyen majomkodás nem volt, aminek főleg a dél-európai nyaralások alatt örültem. Ilyenkor az autóba épített, hatvanig skálázott hőmérsékletjelző kiakadt, képtelen volt lépés tartani a sevillai forrósággal, a hátsó üléses katlanban ücsörögve meg az életemet adtam volna azért az L-jelzésért.
Az utazások úgy valósulhattak meg, hogy minden évben összefogott a család, nagyszülők, távolabbi és közelebbi rokonok, mindenki kiváltotta a teljes valutakeretét, ami már elég volt ahhoz, hogy hármunknak kifizessük a kempingeket és az üzemanyagot. Minden egyebet itthonról vittünk: ételt, üdítőt, wc-papírt, mosószert, mindent. Erre azért volt szükség, mert az egész család valutakerete sem lett volna elég ahhoz, hogy egy hónapig életben maradjunk külföldön, a kemping és a benzin mellett két kivétellel nem is nagyon költöttünk semmire. És ez a két kivétel a lényeg.
1: mindig kaptam Matchboxot,
2: apám bevetette magát a hanglemezboltokba, ahol órákig bogarászta a bakeliteket, majd diadalittasan hozta el a ritka példányokat
3: anyu hoppon maradt
Vissza is kanyarodhatunk a Hollán Ernő utcai bolthoz: a bejárat előtt ácsorogva annyi minden jutott eszembe a nyolcvanas évek Párizsából, Rómájából, Madridjából, vagy a kilencvenes évek Lisszabonjából, Londonjából, hogy hiába nincs lemezjátszóm, megálltam és körülnéztem.
Odabent pont az a hangulat fogadott, ami külföldön, évtizedekkel ezelőtt, vagy ami néhány amerikai kultfilmben: emberek bogarásszák békésen a lemezeket, egymással és az eladóval beszélgetnek. Itt lehet. Lelassul az élet, a boltban nincs torrentezés, letöltés, megosztás, van viszont két sztori közti békés válogatás.
Kihallgattam néhány beszélgetést. Az egyikben egy fickó Eric Claptonról, Paul McCartney-ról és Mick Jaggerről sztorizott. Állítólag Paul bement egy bárba, ott találta a másik kettőt. Elkezdett hadoválni nekik valamit az új daláról, aminek a címét Clapton és Jagger is borzasztónak találta. Clapton gondolkozott egy kicsit, majd azt javasolta McCartney-nak, hogy legyen inkább a dal címe Yesterday.
Hát így.
Fogalmam sincs, hogy igaz-e a sztori, viszont azt filmbe illően szórakoztatónak találtam, hogy van egy bolt, ahol tényleg ilyesmiről beszélnek az emberek. Én is beálltam a sorba, elkezdtem kérdezgetni az előadókról a tulajdonost, akitől megtudtam, hogy 12 éve nyitott a bolt, eleinte cd-ket árult, de ahogy újra divatba jött a bakelit, úgy alakította át ő is a kínálatát. Elmeséli, hogy főleg a negyvenes-ötvenesek járnak az üzletbe, a gyűjtők, akiknek fontos, hogy a lemez mellé füzetet, borítót is kapjanak, hogy meg tudják érinteni a zenét. Nekik egy fájl a számítógépen kevés. Szerencsére egyre több a fiatal is, akik most találnak rá arra a műfajra, ami apáiknak kimaradt: itthon nem volt olyan hanglemezkultúra, mint nyugaton, nálunk sokan most értik csak meg, hogy mi a jó benne.
"Tényleg, mi a jó?" - kérdezem a tulajdonost, aki szerint több válasz is van. Ott a bogarászás öröme. Ott van a lemez megfoghatósága. A szertartás, ahogy előkészülünk a zenehallgatáshoz, felrakjuk a bakelitet, játszunk a tűvel. És a vásárlás: bemész az üzletbe, megemlíted, hogy melyik a kedvenc zenéd és az eladó azonnal tud ajánlani néhány hasonló albumot, vagy olyan énekest, akit szintén szeretni fogsz. Az online zeneboltokban algoritmusok segítik a keresést, de a bitek a közelébe sem érnek annak az érzékenységnek, amivel egy sokat tapasztalt hanglemezboltos bír.
Közben vevők érkeznek, valami jazz-előadót keresnek, majd Norah Jones legújabb lemezéről kezdenek el beszélgetni a tulajdonossal, aki elismeri, hogy remek albumról van szó.
Az üzletből már fertőzötten lépek ki, és biztos vagyok abban, hogy nemsokára veszek egy bakelit-lemezjátszót (20-30 ezer forint egy új példány), és beállok én is apám mögé a bogarászók sorába.
Média Pont Lemezbolt
Budapest
Hollán Ernő utca 18."
Még ide másolom a cikkhez kapcsolódó egyik hozzászóló véleményét
A LEMEZBOLTról:
"A bolt nagyszerű, a kiszolgálást taníthatnák: ha nem kérdezed, békén hagy, ha meg igen, segít...Ez is vonzerő (ki nem állom a "Miben segíthetek? Segíthetek?" nyúlós végű kérdést a boltokban, arra csak egy válasz lehet: igen, adjál pénzt...) Az őskorban a Székely Mihály utcában lehetett venni jugó Yes-t, mert a többiben - pl. - államiban NEM VOLT. Santana - Mahavishnu John McLaughlin közös lemezét úgy kellett beküldetni a 80-as években kintről, ebbe a végtelenül zenebarát országba... Sok ragyogó zenét vettem olcsón CD-n a Hollánban. Generációnk rendesen megszívta a technológia ördögét: hallgattuk késő este és kedd-szombat délutánonként a Radio Luxembourgot és a Szabad Európa Rádió zenéit, volt aki "magnószalagra" is tudta venni (mikrofonnal! Terta magnó!), aztán megvettük bakeliten, kazettán (lengyel piac!), CD-n, és letölthettük iTunesból (meg torrent nyilván, különösen, hogy nagy részét az érdekes zenéknek - filmeknek - be sem hozzák...csak most nem ideológiából, hanem trehányságból, meg kereskedelmi megfontolásokból ).
Éljen és virágozzék a Hollán Ernő utcai bolt!"
Média Pont Lemezbolt
Budapest
Hollán Ernő utca 18."
Még ide másolom a cikkhez kapcsolódó egyik hozzászóló véleményét
A LEMEZBOLTról:
"A bolt nagyszerű, a kiszolgálást taníthatnák: ha nem kérdezed, békén hagy, ha meg igen, segít...Ez is vonzerő (ki nem állom a "Miben segíthetek? Segíthetek?" nyúlós végű kérdést a boltokban, arra csak egy válasz lehet: igen, adjál pénzt...) Az őskorban a Székely Mihály utcában lehetett venni jugó Yes-t, mert a többiben - pl. - államiban NEM VOLT. Santana - Mahavishnu John McLaughlin közös lemezét úgy kellett beküldetni a 80-as években kintről, ebbe a végtelenül zenebarát országba... Sok ragyogó zenét vettem olcsón CD-n a Hollánban. Generációnk rendesen megszívta a technológia ördögét: hallgattuk késő este és kedd-szombat délutánonként a Radio Luxembourgot és a Szabad Európa Rádió zenéit, volt aki "magnószalagra" is tudta venni (mikrofonnal! Terta magnó!), aztán megvettük bakeliten, kazettán (lengyel piac!), CD-n, és letölthettük iTunesból (meg torrent nyilván, különösen, hogy nagy részét az érdekes zenéknek - filmeknek - be sem hozzák...csak most nem ideológiából, hanem trehányságból, meg kereskedelmi megfontolásokból ).
Éljen és virágozzék a Hollán Ernő utcai bolt!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése