2012. december 13., csütörtök

Már megint zsidózunk, de tulajdonképpen miért?

Kedves Miklós!
Köszönöm, hogy körbejártad ezt az igazán nehéz, sajnos örökzöld, napjainkban is élő, virágzó, minduntalanul terítékre kerülő témát dicséretes alapossággal, körültekintéssel, a rég- és közelmúltban barangolva, a jelenkort, mindennapjainkat is megvizsgálva. Tetted mindezt közérthetően, népszerűen, olvasmányosan, bizonyos tudományosságot, történelmiességet úgy bele-beleszövögetve, ahogyan csak te tudod: arányosan, érzékletesen, szemléletesen, lebilincselően. Remélem, sokunkban kerülnek helyére az általában és a nagy általánosságban a zsidókkal szemben talán megmagyarázhatatlanul is támasztott, érzett kesze-kusza érzéseink, értetlenségeink, bizalmatlanságaink.
Nem tudom neked eléggé megköszönni a munkádat, az idődet, az energiádat, melynek eredményeként az az írás megszületett.
Puszil:
Szegő Panni

"Gyermekkoromban a zsidók számomra mind hajlott hátú, csapzott őszhajú aggastyánok voltak, akiket valami nyugtalanító, titokzatos légkör vett körül. A felnőttek megjegyzéseiből úgy vettem ki, hogy a zsidókkal valami nem stimmel és ha az ember teheti, kerüli őket. Amúgy semmilyen szerepet nem játszottak életemben, mivel még annak sem voltam tudatában, hogy a szomszédban lakó legjobb barátom is zsidó. Aztán kamasz koromban egyszer meggondolatlanul becsméreltem egy pajtásom ruházatát (bosszantott, hogy előnytelen külseje dacára olyan sikeres a lányok körében), mire ő azzal vágott vissza, hogy én meg úgy nézek ki, mint egy zsidógyerek. Megjegyzése szíven ütött, legfőképpen azért, mert fogalmam sem volt, miről lehet felismerni egy zsidógyereket. Nem is hagytam annyiban, mire közölte, hogy a nagy orrom az árulkodó jel. Vitába keveredtünk és a végén elismerte, hogy igazából ő sem tudja, mitől igazán zsidó egy zsidó, egyszerűen csak vissza akart vágni a sértésért. Ettől kezdve jobban odafigyeltem a zsidókkal kapcsolatos jelenségekre, sok mindent összeolvastam és egyre többet tudtam meg történelmükről, szokásaikról. Meghatott, mennyire ragaszkodnak a gyökereikhez, milyen erős a családon belüli szeretet és imponált, mennyire tehetségesek a művészetekben és a tudományokban. Számtalan viccet is hallottam Khonról és Grünről, amelyeken jót mulattam és általuk még jobban megkedveltem őket, mert meggyőződésem, hogy ezeket a vicceket a zsidók maguk találják ki és az önirónia számomra egyike a legvonzóbb emberi vonásoknak. Sosem értettem, hogy mások miként képesek első látásra eldönteni valakiről, hogy zsidó. Egy idő után már arra gyanakodtam, hogy magam is zsidó származású vagyok, csak nem tudok róla. Ám kutakodva családom múltjában, ennek semmi nyomát nem sikerült fellelnem. Éppen ellenkezőleg! Anyám, aki mélyen katolikus és végtelenül szelíd, jólelkű asszony volt, egy 1944-ben kelt, apámnak írt levelében örömmel újságolja, hogy végre teljesen zsidótlanították városukat, a mozi tulajdonosát és családját is elvitték. Ekkor értettem meg, mennyire halálos méreggé tud válni a propaganda, ha a hatalom elég hosszú ideig elnyom minden kritikus hangot. Még a legártatlanabb, legszelídebb teremtések is védtelenné válnak vele szemben. Ekkor lett világossá számomra az is, hogy miként nézték az emberek tétlenül embertársaik millióinak elpusztítását. Talán a zsidók az egyetlen nép, amely hazája elvesztése után, szétszóródva a világban is képes volt évezredeken át megőrizni vallását és hagyományait. Makacsul ellenálltak minden beolvasztási kísérletnek, inkább elszenvedték a kisebbségeknek kijáró hátrányos megkülönböztetést, ha pedig az életük forgott veszélyben, mint oly sokszor a történelem során, akkor továbbálltak és új helyet kerestek maguknak. A megpróbáltatások megedzették őket, tovább erősítették bennük az egymás iránti szolidaritást. Az állandóan új környezet kifejlesztette bennük a különleges alkalmazkodókészséget. Mivel többnyire el volt zárva előlük a földművelés, kézművesség, ezért a kereskedelemben és a szolgáltatásokban voltak kénytelenek megélhetésüket biztosítani. Ugyanakkor a társadalom fejlődésében egyre fontosabb szerep jutott ezeknek az amúgy mélységesen lenézett foglalkozásoknak, így a betelepülő zsidó közösségek viszonylag hamar meggazdagodtak, jelentős befolyásra tettek szert a helyi hatalmasságoknál és ezzel hamar kiváltották a bennszülött lakosság irigységét és ellenszenvét. Háborúk, elemi csapások, járványok idején a végletekig elkeseredett és forrongó népet valamivel le kellett szerelni. Jól jöttek ilyenkor bűnbakként a zsidók. A helyi hatalom sem bánta, mert így megszabadulhatott kellemetlenné vált adósságaitól. Ám egy idő után mindig kiderült, hogy a zsidók nélkül nincs egészséges gazdasági élet, virágzó kereskedelem. Így idővel visszacsalogatták őket, hogy aztán évtizedek múlva ismét bűnbakká váljanak. Ilyen hányatott sorsú nép előtt csak két út áll. Lemondanak vallásukról, mely elszigeteli őket a befogadó többségtől és így megmenekülnek az üldöztetéstől. A másik út, hogy mindennél jobban ragaszkodnak vallásukhoz, mert ez az egyetlen kincsük, amit a pogromok sem vehetnek el tőlük. A zsidó vallás az emberi civilizáció első egyisten hitet hirdető vallása. A kereszténység és az iszlám is a zsidó vallásból, mint szellemi alapból fejlődött ki. A zsidók tehát némi joggal mondhatják magukról, hogy ők Isten kiválasztott népe. Hogyan is tagadhatnák meg ezt a hitet, ha már annyi évszázadon át, annyi üldöztetés és mártíromság után is még elevenen él? Így aztán minél jobban üldözték őket, annál makacsabbul tartottak ki vallásuk mellett és abból merítettek erőt a további megpróbáltatások elviseléséhez. A felvilágosodás, a francia forradalom, az ipari forradalom, a kapitalizmus kifejlődése lehetővé tette a zsidók számára, hogy a befogadó országok teljes jogú polgáraivá váljanak. Hatalmas lehetőségek nyíltak meg így a zsidók számára és ők nem haboztak élni ezekkel a lehetőségekkel. Talán túlságosan is akarták a sikert. Sokan közülük félelmetesen meggazdagodtak és már nem érték be azzal, hogy csupán gazdagok, társadalmi, politikai hatalomra is vágytak. Ez pedig újból felszította a zsidók iránti gyűlöletet. Az irigység, a féltékenység minden ember sajátja, nem nehéz hát ezen az alapon mozgósítani és közös ellenséget találni. Így élt tovább a modern társadalmakban is a felvilágosult eszmék dacára a zsigeri zsidógyűlölet. A zsidók úgy gondolták, védik őket a modern ipari állam törvényei. És egyszer csak, a huszadik század közepén egy olyan birodalomban találták magukat, ahol minden nehézség nélkül törvénybe iktathatták a zsidók teljes jogfosztását és megsemmisítését. A borzalmak után a fejlett világ nagy többsége elismerte, hogy a zsidóknak mindenképpen jár egy önálló haza. Az ENSZ égisze alatt Palesztina egy részén 1948-ban megalakulhatott Izrael állam. Ekkor azonban Palesztina arab lakossága és a környező arab államok érezték tűrhetetlennek a zsidók betelepülését. Irigykedve nézték, ahogyan a zsidók a terméketlen, sziklás talajon, a betegségeket terjesztő mocsarak helyén félelmetesen szervezett munkával virágzó gazdaságokat hoztak létre. Modern városokat építettek a sivatagos pusztaság helyére és egyre csak jöttek és jöttek a világ minden sarkából, hogy teljesen átalakítsák a vidéket. Meg lehet érteni, hogy az évszázados elmaradottságba süllyedt őslakosokat az irigység mellett a félelem is átjárta a letelepedett zsidók gyarapodása láttán. Ilyen körülmények között a fegyveres konfliktus elkerülhetetlennek látszott. Az arabok veszítettek és vagy félmillió palesztin arab család vált földönfutóvá. Egy részük még mindig menekülttáborokban, segélyekből tengődik és a fiatal férfiak egyetlen perspektívája, hogy a zsidók elleni harcban mártírként elesve Allah paradicsomába kerülhetnek. Az arabok zsidógyűlölete érthető és talán még száz év se lesz elég, hogy elhamvadjon. De mi táplálja egyesekben itt, Európában a zsidók iránti gyűlöletet? Az elűzött arabokkal való szolidaritást nem lehet komolyan venni. Megint csak oda kell visszakanyarodnunk, hogy egy csalódott, elkeseredett tömegnek bűnbakra van szüksége, hogy indulatait levezesse. Az egykori szovjet blokk utódállamainak sokat szenvedett lakossága nagy reményeket fűzött a magántulajdonon alapuló piacgazdasághoz és a jogállamiságon alapuló demokráciához. A többség mára csalódott és felelősöket keres. És kikben találja meg? Nem nehéz rájönni, a zsidóságban. A világot a markukban tartó zsidó bankárok a globalizáción, a multinacionális vállalatokon keresztül szívják a vérünket és persze a helyi zsidókon keresztül uralkodnak rajtunk. Sokan találják hihetőnek ezt feltételezést és felettébb nehéz volna meggyőzően bizonyítani az ellenkezőjét. Ám ha így is van, én még mindig nyugodtabb vagyok, ha a világot névtelenségbe burkolódzó bankárok irányítják és nem fanatikus népvezérek, őrült diktátorok. A zsidóságot a világban a vallásuk tartja össze, ám korunkban egyre terjed az ateizmus és ez a zsidó közösségekre is igaz. Egyre több zsidó származású akad, akinek életformája semmiben sem különbözik a többi, vallást egyáltalán nem gyakorló embertársáétól. Sokuk még zsidó származásának sincs tudatában. Ki tudja, talán azok a titokzatos, a világgazdaságot monopóliumaikon keresztül uraló bankárok is már csak a nevükben zsidók, nem járnak zsinagógába és még szombaton is képesek dolgozni."
(Forrás: Elmélkedések 2012.12.11. - Arányi Miklós blogja)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése