2013. július 16., kedd

Párizs fényei

Tudok némelyekről, akik éppen most készülnek Párizsba és biztos vagyok benne, hogy nem ebből az írásból fognak - legautentikusabb forrásként - Párizs fényeiről informálódni. Párizs fényei ui. nem más, mint egy Italbolt egy dél-keleti magyar kisvárosban, majdnem azt írtam, hogy poros, de inkább igaz, hogy békés, csöndes kisvárosban. A városkának is a leges legszélén, szemben a cigánysor változó, jobbára rikító színűre pingált, igencsak kopottas házaival, nem messze a város vége feliratot hirdető táblától és a széles határtól, mely esetünkben kukorica, napraforgó mezőket jelent elsősorban és mostanság. A Párizs fényei Italbolt országunk e távoli, közel sem elhagyatott zugában működik. Mert hogy működik, arról nyitott ajtaja és néhány a bejárathoz közel leállított bicikli tesz ékes tanúbizonyságot. Párizs fényei elnevezés egy Italbolt képében fennen hirdeti fricskaként, hogy itt van Európa abban a Magyarországban, amely sírva nevet, ha kell és akkor is, amikor nem, meg kell tudni nagyokat álmodni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése