2013. október 20., vasárnap

Anikó szilvával töltött sertésbordája

Igazándiból lövésem sincs a kulináriához. Egyszerű fogyasztóként lelkesedem az egyszerű és bonyolult, a finom és finomabb, a gyakori és ritka ételekért. Mivel lelkesedésem természetes és elementáris, az étkek fölött érzett meglepődésem, elképedésem, örömöm valós, veszem a bátorságot, hogy a bennem maradandóbb hatást kiváltó ételeknek ehelyütt, az Ararat messzire érő hatósugarában állítsak emléket. Nem szobrot magas talapzaton és elérhetetlen távolságban, hanem afféle mérföldkavicsokat, amelyeknél meg-meg lehet állni, ha szükséges és úgy hozza a belső kényszer, de minden további nélkül át is lehet lépni rajtuk.
Már egy ideje Anikó boszorkánykonyhája adja kulináris témáim nagy részét. Hálás alany, szorgalmas kezekkel, kreatív aggyal, jól ki- és megpróbált receptekkel, fortélyokkal, konyhájából kikerülő változatos és szinte egytől egyig kitűnő ételekkel. Ha nem egy kőbányai cég konyhájában alkotná a menüsor szerint emlékezetes ételeit, gyanítom sokkal szélesebb kör lelkesedését bírná, messzebbre terjedne a híre. Nézetem szerint viszont az sem rossz, hogy egy cég dolgozóit, oda bevetődő ügyfeleket, külföldi tárgyaló partnereket, kamionsofőröket, építőmunkásokat kápráztatja el ételeivel és köti a lelkes, a jó ételre fogékony közönséget magához hétről hétre.
Most pénteken is bajban voltam a kötelező osztályozásnál, amikor a leves és a második fogás között helyezésekkel szavazom meg a jobbat.  Anikó már el is várja, játékos csillogással a szemében várja döntésemet, amelyet aztán szinte kivétel nélkül jó ízű nevetéssel nyugtáz. Zöldborsólevese mellett általában nehéz bármely főfogásának labdába rúgnia, eddig ez a levese vitte el nálam az adott napon az elsőnek kijáró pálmát. Ám ezúttal a szilvával töltött sertésborda krumplipürével valóban feladta a leckét. Miközben Anikó zöldborsólevese a megszokottnál is finomabban sikeredett, az eddigieknél is jobban és meghittebben vitt vissza régmúlt idők, gyermekkorom családi asztalaihoz, ahol anyám keze alól kerülhetett csak ki ezzel az ízvilággal a zöldborsóleves, addig a menüben először szereplő szilvával töltött sertésborda aratott, hozva az egy-egyes döntetlent. Puha volt a hús, átitatódott a gazdagon megrakott szilvával és a mutatóban előforduló szalonna ízével. Sós és édes, hús és gyümölcs esetében Anikó nem számíthatott egyértelmű, automatikus és magától értetődő sikerre, hiszen e kombináció közel sem mindenki által kedvelt. Nálam annál inkább nyitott kapukat döngetett, hiszen mindig is oda voltam, ill. bármikor bolondulok a hús és gyümölcs együttes és mesés és különleges párosáért. Nem okozott hát Anikó semmi esetre sem csalódást, annál inkább a tőle immáron megszokott, elvárt meglepetést, ízorgiát ezúttal a szilvával töltött sertésbordájával, amelyhez a krumplipüré kitűnő választásnak bizonyult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése