A rántott csirkeszárny mindig is nagyon jó apropó egy találkozásra Lakattal. Nála a csirkeszárnyak, mintha sosem akarnának kifogyni, rántott állapotukban meg mintha egyenes túltengenének. Egyszer pihent aggyal megnéztem Budapest rántott szárny sűrűségi térképét és egy bizonyos utcában, amely éppen Lakat lakóhelyét hivatott volt jelezni, a térkép színezete erősen sült prézli barnára változott, az illata meg összetéveszthetetlenül hirdette a gyakori rántott csirkeszárny állapotot.
Szeretem ezeket a helyeket gyakran felkeresni. Az olyan meghitt, amint Lakat konyhájában egymással szemben ülve versenyt mazsolázzuk le a húst, meg a prézlit az aprócska rántott csirkeszárnyakról. Ráadásul Lakat azzal, hogy külön rántja ki a csirkeszárnynak combos részét, piciny csirkecomb képzeteket hoz létre.
Rántott csirkeszárny evésére leginkább a csöndnek kellene jellemzőnek lenni, csöndnek, megspékelve a csontokról való hús lezsonglőrködésével fogak által úgy, hogy a csontokon a húsnak még írmagja se maradjon. És mi ezenközben, a már-már sebészi fogművelet mellett még beszélgetni is bírunk. Mondhatni, be nem áll a szánk, és nem csak a torkunkon akadt csontikák miatt. Mintha az Isten összes idejének sem lenne elég, hogy meg és kibeszélhessük magunkból mindazt, ami az eltelt néhány hetes nem-látás alatt mindkettőnkben felhalmozódhatott. Mert hogy ilyenkor a legbagatellebb hír is elmesélésre érdemes, az úgy igaz, mint ahogy éppen öt egész rántott csirkeszárnnyal lettem ma Lakatnál gazdagabb és nehezebb. És most az idő sem nyomasztott. Bár mindig így alakulna: sok-sok rántott csirkeszárny egy közös asztalnál egymással szemben ülve Lakattal, céklasaláta, friss, finom csavart narancslé és annyi téma, beszélgetésre érdemes mondani való, hogy az idő múlását csak akkor vegyük észre, amikor már tényleg menni kell, egy meseszerű világból haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése