2014. február 6., csütörtök

Verdi Requiemje a Zeneakadémián

Bele csöppenek egy kissé idegen világba, amelyben a közös és valamennyire ismerős komoly zene, a nagy zenekar, meg a kórus. Verdi Requiemjében mindez együtt van, gigantikus hangzás kerekedik ki a zenekar, a szólisták és a mintegy száz tagú vegyes kórus közreműködésével.
Ha ezzel Ugrin Gábor karnagynak szerettek volna emléket állítani, akkor a legmegfelelőbb darabot választották, éppen azt, amelyben az általa alapított Ifjú zenebarátok kórusa egyenragúan szerepelt a többi közreműködővel. Ha fajsúlyos zenével kívántak rá emlékezni, akkor Verdi Requiemje vitte az igencsak magasra helyezett lécet. A frissen felújított Zeneakadémia pedig, Ugrin Gábor számtalan fellépésének színtere, méltó helyszíne volt a mai estének.
Szólt a nem könnyű zene rendesen, a szólisták a kórussal tehetségük legjavát tették le a közönség elé a pódiumra. Élmény volt, hogy én is ott lehettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése