Eddigre sem sikerült megtanulnom jó sósat, sajtosat sütnöm. A fejfámra is majd ezt írják ki, elment, aki nem tudott jó sósat meg sajtosat sütni. Az indián nevem is valami ilyesmi lehetne, a rossz asszony, aki hiába sütött sósat, sajtosat. Valóban úgy érzem, hogy hiába. Pedig nekem még a bableveshez a kenyér helyett pogácsát kellett szervíroznom, persze, hogy nem boltit. Azután az udvarias finom mellett kaptam hideget-meleget. Vagy sótlan lett, vagy kemény, vagy megégett, vagy sápadt lett, vagy túl sült, vagy nem sült eléggé át, üdítő kivételként vitte a lécet, de csak azért, hogy erősítse a szabályt, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Nem csoda, hogy a sós, sajtos süti tárgykörében mindig is a másiké volt a jobb, a szebb, a csinosabb, a szemrevalóbb, a finomabb, éppen olyan, mintha a sarki cukrász műhelyéből került volna elő. Csodálat volt, mi bennem munkálkodott, mely a kóstolás nyomán lelkes dicséretek formájában jött elő. Saját elvetélt, felejthető kísérleteimre, sajnálatos eredményeire nem szívesen, mégis mosolyogva gondoltam, melyek érdekes módon, így is elfogytak, közben meg arra, hogy mennyi lépcsőt kell még megmásznom, hogy a sósak, sajtosak csúcsait akár csak megközelíthessem.
Talán a sors fintora és húgom Dóri lányának a fricskája, hogy a saját szülinapjára sósat, sajtosat kért tőlem. De hát... - kezdtem volna elhárítani a kérést -, amit ő azzal vágott el, hogy a tieid még mindig jobbak, mint az enyiméim, ami felért egy váratlan pénteki dicsérettel, meg azzal, hogy ugyebár minden relatív.
Ha már felkértek, ha már így megbíznak bennem, akkor az nem lehet, hogy nem foglalkozom a témával behatóbban, már-már tudományosan, és nem próbálok meg valami tuti biztos recepteket felhajtani és kipróbálni. Tanácskoztam egy barátnőmmel, akinek élesztős sajtosából egy szimpla adagot csak azért sütöttem meg és rögtön nem a duplát, mert az internetről halásztam ki ezzel egy időben egy omlós magos sósat.
Kész a puding, jobban mondva a sós és a sajtos, nagyjából úgy néznek ki, ahogy kell, állaguk, formájuk, amilyennek lenniük kell, talán, az ízűk meg... A puding, a sós meg a sajtos próbája, ha megeszik. Remélem, és nem egyéb sorsra jutnak.
Aztán persze nagyon jó lett az omlós sós és a barátnőm receptje szerint készített sajtos pogácsa, ez utóbbinak volt igazándiból osztatlan sikere. Friss volt, alig hűlt ki, sem nem volt alul, sem nem volt túl sütve, nem volt sós, anyámnak például éppen jó, ropogós volt, csak úgy etette magát. Egymás szavába vágtak úgy dicsérték. Fogyott is rendesen. Anyám vinni is akart magával haza, ezért aztán még idő előtt jól bebiztosította magát, amikor egy jó pár darabot félre tett magának. Nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek. Ahogy annak sem, amikor a Dóri lazán megjegyezte, de hát a Panni mindig is jól tudott sósat sütni. Önkéntelenül hátra fordultam, a Dóri most rólam beszél, vagy valaki másról ebben a tömegben? Nem volt tévedés, csak a fejemben zűrzavar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése