Amennyire nem tudok nagyon sok névtelen emberről, akik megöngyilkolták magukat, annyira ráz meg éppen ennek a szînésznek a halála. Pedig közünk egymáshoz semmi. Mintha nem is egy bolygón éltünk volna. A hírt róla számomra az újabb filmjei jelentették. Búlvársajtót nem olvastam róla, igaz, másról sem nagyon. Csak most tudtam meg valamit az életéről. Hogy harmadik házasságában élt, három gyermeke született, alkohol, drog problémái voltak, anyagilag teljesen leült, depresszióba esett. Filmjeit, illetve filmjeinek egy részét láttam mindössze. Szerettem harsány stílusát, humorát, bírtam mimikáját, utolérhetetlen beszélőkéjét, gumi mozgását. Nagyon szerettem benne az embert. Végtelenül szimpatikusnak, szerénynek, és egyáltalán nem tipikus sztárnak tűnt számomra. Távolról azt gondoltam volna, hogy abszolút a helyén van: azt csinálja, amihez a legjobban ért, bolondozik, nevettet, jókedvet hoz be az életünkbe, mosolyt fakaszt az arcunkra, talán boldog is mindehhez. Ettől még lehetett a legkomolyabb, legszomorúbb ember a világon. Mint mondják, állítólag a komikusok, a komédiások tényleg a legszomorúbb emberek. Nem tudom, mi fájt Robin Williamsnek annyira, hogy önnön kezével vetett véget életének. Talán egy valóban súlyos és mély depresszió taszíthatta ebbe az állapotba, vagy valami sohasem megtudható, meg nem ismerhető dolog, helyzetének, sorsának ezidőtájt furcsa, számára esetleg megoldhatatlan állása.
Mondhatta volna:
"Nézd, én híres vagyok, engem megasztárnak titulálnak, egy csomó filmet csináltam, gyerekeim vannak, szeretnek, működő kapcsolatban élek, mégis fáj ez az egész élet, mondhatni, hogy most élek, magamban fájok. Úgy érzem, semmire sem vagyok jó, semmire sem vagyok képes. Egy vacsorát sem tudnék önnállóan összedobni, vagy akárcsak egy szöget ütni egy fába, nemhogy egy újabb filmet leforgatni. A legutolsó ember is többet ér nálam. Itt ülök ebben a szobában. Az ablakokat elfüggönyöztem, se ki, se be nem látni, jobb is, nem látok semmit sem, mi érdemleges lenne, minden olyan sötét és kusza és bonyolult, a legegyszerűbb is olyan komplikált. Magam vagyok, nincs kire számíthassak. Persze mondhatnám, hol ilyenkor a család, hol az a sok állítólagos barát. Nem tudom, hol vannak. Biztos valahol. El vannak foglalva önmagukkal, a saját kis életükkel, észre sem veszik, hogy totálisan lent vagyok lelkileg, érzelmileg magam alatt vagyok. Járok valami gyógyító körbe, de tele van a búrám mások szerencsétlenségeivel, a magam bajával és a sok ájtatos dumával, amivel egymást kellene kirángatnunk a bajból. Hát nem. Nekem elég volt. Totálisan elég volt az életből, de leginkább önmagamból, aki mázsás súllyal ereszkedik rám és nyom agyon engem."
Végtelenül sajnálom, hogy Robin Williams a gyakorlatban nem hitt abban, hogy a remény hal meg utoljára, és az életnek millió oldala van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése