Ha már az ember nem jut el Münchenig az Oktoberfestre, a német giga sörünnepre, akkor a Hősök tere és a Vajdahunyad vára közötti Műjégpálya területén az Oktoberfesten itthon kóstolhat bele a hazai kézműves és külföldi sörökbe, ételek gazdag választékába és a sörös feelingbe. Mert feeling, érzés, utánérzet az nagyon van, ha meg mégse, az ember majd kreál magának. A sör ebben is kiváló partner.
Néhány kisebb-nagyobb sörsátor, belül hosszú faasztalok, fapadok sorokban, színpad a zenészeknek, bejárat VIP-eknek egy helyen, a plebsnek máshol. Szabad téren középen sátor és színpad nélkül ugyanaz: asztal és pad végeláthatatlan sorokban, oszlopokban. A rengeteg magát kínáló helyhez képest pénteken hat órakor elég kevesen vagyunk. Nem számoltam a hézagos tömeget, de gond nélkül láttam át a lézengők, andalgók között a szabad tér mindkét hosszanti oldalán a büfék, talponállók, kajáldák hosszú sorára. Ivásról, most és itt mindenekfelett sörivásról meg pukkadásig való evésről lehetett szó. Iszogathatta az ember az egyes tájegységek, városok, mint Sümeg, Zsombó, Szeged, Fót, és a többi kézműves söreit.
Aláfestésül jó kis zene, sramli, egyéb német pattogó, táncra pezsdítő zene szólt. Táncolt is a nagyérdemű, pattogott a láb, karok magasba lendültek, ha meg nem, akkor a lány vagy az asszony derekát fogták, hogy erőteljesen vezetgessék a partnert a fülbemászó zene ritmusára. Nem mondom, megfordult a fejemben, amikor az asztalon magukat riszáló táncolókat láttam, hogy ezen felül még a padokon egymást derékon átkulcsoló közönség hiányzik, hogy ide-oda dülöngéljen a zenére és danolásszon. Erre valamiért kivert a veríték és a mulató nagyérdemű láttán formálódott mosolyom egyszeriben tűnt tova.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése