Azt gondoltam először, hogy a Csorba-tóról kapta a nevét, ahol sokféle hal, alga, egyéb vízi növény lakozik, itt-ott árva bakancsot, pléhdobozt, tóba veszett tárgyakat fog ki a halászok ügyifogyija, egy biztos, tele van a tó mindenféle jóval, izével, éppen mint Anikó Csorba levese. Azután arra gondoltam, ha nem a tó a névadó, akkor a leves első készítője lehet az, mondjuk Csorba János. Persze sem ez, sem az, hanem egy bizonyos Csorba levesalapról hívják Csorba levesnek, amelyet Anikó ezen a héten a legendás túrógombóca előtt nevezett be ugyanazon a napon az éttermi menü leveses versenyzőjének. Nem kétséges, hogy Anikó titokban tudhatott valamit Csorba leveséről, amikor képes volt őt kiállítani az utolérhetetlen túrógombócával együtt egy súlycsoportban.
A Csorba leves nehézsúlyúnak mondta magát a maga rengetegével. Rengeteg sárga- és fehérrépával, krumplival, zöldbabbal, húskockával volt ugyanis a sárgás-drapp leves tele, amelyet tejföl tett teljessé.
Isteni volt Anikó Csorba levese, csakis az lehetett, amikor a jobban odafigyelő azt hallhatta minden egyes kanál után tőlem, hogy ez Isteni, meg azt, hogy hát ez fantasztikus, de közben azért ettem is. Tobzódtam és lubickoltam ízekben, tartalomban, színekben. Kulináris élvezet, egyben gyönyörűség volt a javából, amelyet Anikó Csorba levesével az étkező társaságnak szerzett.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése