Anikó babgulyásán keresztül vezetett az út Anikó kakaós csigájához. Annyira nem akartam most pénteken kihagyni, hogy képes voltam a babgulyásra is befizetni, pedig eredetileg nem volt szándékomban. Otthon van ui. babban elég részem. Bableves, sólet, babgulyás, minden mi szem-szájnak ingere és Tibromnak kedvence. Annyira az, hogy nem múlik el hónap bab nélkül, akár vágyom rá, akár a hátamra sem kívánom, egy babos étel minden bizonnyal bekopogtat hozzánk Tibrom ügyes kivitelezésében. A mennyiségétől függően, mely egy regimentnek elegendő inkább, mint egy családnak, akár egy hétre is nálunk ragad.
Ezért aztán váratlanul?, ill. nem is annyira váratlanul sok-sok finomságot éreztem a fogaim között, a számban, amikor egyik kanállal a másik után ürült egyre ütemesebben a leveses tányérom Anikó babgulyásától. Méltón vezette hát Anikó be, kövezte ki, ültette be pihe-puha ágyással saját kakaós csigájának bendőkbe vezető útját.
Emlékeim szerint volt már szerencsém Anikó kakaós csigájához Anikó éttermében. De azok a múltbéli kakaós csigák valahogy másmilyenek voltak. Egy hangyányit. A kakaós tölteléken most a puha, ruganyos tésztában, a szépen megkelt tésztán kívül ott volt a ropogósság. Hihetetlen, de a kakaós csiga felületén elterülve mindenütt. Anikó kakaós csigája telis de tele volt félre teendő, utolsó falatnak szánandó ropogóssággal. Nem győztem tanácstalankodni, melyik kellemesen hangosan hangzatos ropogós falattal fejezzem be Anikó kakaós csigáját. Mire az egyszer csak fogta magát és elfogyott. Volt, nincs. Csöppet azért fülön csíptem, hogy itt maradjon. Remélem, örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése