Az a minimum, hogy Anikó krumplipüréje krumpliból készül, és nem holmi püréporból. Életemben egyszer ettem porból készített krumplipürét, azóta soha többet. Nem is vágyom rá, arra a fűrészpor ízű valamire. Anikó krumplipüréje a maga valójában mutatta meg, hogy a krumplipüré nem csak krumpli és püré, hanem halmazállapot, szín, íz együttese, mely látszólag békésen foglalja el a rántott hús mellett fenn hagyott nem is kicsi helyet a tányéron. Elfoglalja csöndben és szabályosan tündököl a sárga színével.
Anikó krumplipüréje világítótoronyként emelkedik ki az életemben elfogyasztott krumplipürék közül. Voltak köztük haloványak, sápadtak, darabosak, közömbös ízűek, érdekes illatúak. Mindezen jelzők egyike sem Anikó krumplipüréjéről szól. Hogy is lehetne, amikor a főfogás fogyasztása közben éppen az a gondolat suhant át rántott hússal és krumplipürével és csalamádéval eltelt agyamon, hogy mily érdekes, de nekem itt és most Anikó krumplipüréje érintette meg ízlelő bimbóimon keresztül legjobban a lelkemet. Ekkor osztotta meg velem vélemenyét Klári, miszerint neki a krumpipüré, Anikó krumplipüréje határozottan és feltűnően ízlik. Ebben maradtunk, két lélek, aki Anikó krumplipüréjét egyidőben és egyformán és egyhangúlag zárta gyomrán keresztül a szívébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése