Ha minden igaz, ma megjön az öcsém. Még rá sem bírtam készülni sehogyan sem. De, talán a rántott csirke, az ünnepi fogás ezen a mezei szerdán, és a megterített asztal. És hogy várom, hogy megérkezzen. A semminél ez jóval több. Az öröm meg a többi hozzá jön.
Valóban. A többit hozzá adja az élet. A perceket, órákat anyánknál. Együtt hármasban, a három testvér, anyám összes gyereke egy kupacban. Otthon nála. Az ágya körül. Mert más élettér most nagyon nem létezik. Ülünk körülötte a kis dohányzó asztala körül és beszélgetünk. Nyasi nem is keresi a szavakat az amerikai angol után, valahogy ömlik belőle a magyar, pedig kinn nincs kivel a magyart fenntartania. Katinál sosem volt probléma a beszéd, a legkülönfélébb témákhoz teszi oda magát olyan mélységben, ahogyan csak ő tudja. Anyánk ott van, hallgat, néha hozzászól, ha valami nagyon foglalkoztatja, felül, úgy beszél. Így telnek az órák, a napok. Az étkezések jelentősége eltörpül és mégis megvan. Ott van egy-egy finomra főzött étel, amelyet választani, fogyasztani lehet. Azt hiszem, ennyi, mi most történhet és történik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése