Tökéletesen igaza van Anikónak, ha azt gondolja rólam magában, ennek főznöm sem érdemes. Azt sem tudja, mire fizetett be. Fogalma sincs arról, mit is eszik. Mentségére legyen mondva, hogy heti rendszerességgel idejön, kinézetre akár az űzött vad, soha semmire sincs elég ideje, csak bekukkant, a levesét még megeszi, de a másodikat elviszi. Azt mondja, nincs étvágya és az anyukájának lesz. És valóban az anyukámnak lesz. Még mindig azt merem remélni, hogy anyám beleszagol a levegőbe, orrát megcsapja Anikó melegített sváb szeletének illata petrezselymes krumplival és megkérdi:
- Milyen savanyúság van hozzá?
- Káposzta-répa.
Széleset elmosolyodik, és türelmetlenül nyúl az ételért:
- Add már ide, olyan éhes vagyok, hogy egy egész sváb sertést fölbírnék falni!
Persze én ettem meg Anikó Isteni és omlós sváb sertésszeletét, anyám egy falatka zaftos krumpliból következtetett az egészre, amikor arcán fáradt mosolya megjelent:
- Mondd meg Anikónak, hogy megint nagyon jól sikerült.
Mondom, hogyne mondanám, hallod Anikó?
Forrás: FaceBook, 2015. november 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése