Dolgoztam a szerkesztőségében, ültem az asztalánál, még a Szívlekvárjához is volt egy kevés közöm. Amikor átciánoztak a Petőfiről ő szó nélkül sietett a segítségemre. Nagyjából megmentett. Onnantól értettük egymást. Könnyű lelki tartással próbáltunk túlélni és bírtuk, hogy tudjuk egymásról, még elismeréssel csettintettünk is: jól kibabrálunk mindenkivel. Zoli, sose mondtad és én sosem gondoltam, hogy van ára a könnyű, lelki tartásnak. Te raktározod a bántásokat, a csalódásokat, az átveréseket és nem mindent gyógyít be a családod és Csoki, akivel annyira nehezen követeltétek ki egymást. Decemberben a szokásos Mikuláskor és azóta is a Ferenc téren kutyázás közben az látszott, hogy minden kerek, végeredményben élhető, bírható, a dolgok valahogy elrendeződnek. Könyv jelenik meg, gyerekversek is, ki gondolná. Nem bízod hülyékre a még tervbe sem vett unokát. Zoli ez most képtelenség. Nem tudnál rá egyetlen jó lekonfszöveget sem. Pokolian fáj.
Forrás: Facebook, 2016. február 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése